Miután elkészült  galéria által kiválasztott két téma megfestése, -amiben az érzéki modell és szellemi formában megjelenő akt kérdése körüli szürrealista dekonstrukcióval kísérleteztem,- rövid időre félre tettem őket száradni. Szerencsére  nyári meleg rásegített  folyamatra.

 Nagyon kevés idő maradt. 

Túl korai lakkozással kentem már szét festékrétegeket, és ezzel tettem tönkre munkát. Most műgyanta alapú lakkot használtam, aminek magában is gyorsabb száradási ideje, valamint szép egyenletes, folt nélküli felületet képez.

Az elkészült festmény lakkozásig, akár hónapokig is várakozhat. Ezt a várakozási időt nevezhetjük csendnek,  utolsó lehetőségnek, hogy festmény jelezze, hol szorul végső korrekciókra.

 Tény, hogy festmény önmagát alakítja és módosítja, igen régi megfigyelés. 

Téma kiválasztja  festőt, arra használja fel, hogy  anyagi megjelenését világra csatornázza. 

Az "anyagi" kifejezés csaknem áthúzott.

 Nem áthúzott mégsem, abban az értelemben, hogy  víziónak szüksége van hordozóra; vászonra, festékre.   

Vízió kiválasztja  megfelelő ecsetet, színpalettát, téma horderejét megillető vászonminőséget, és mind ezt önmagába olvasztja.

 Ezek  létfeltételek, ám elfedődnek. Az összhatás differenciái, a technikai megoldások másodlagosnak tűnnek. Lám  bipolaritás,  logocentrikus gondolkodási séma, mondanivalóm elején kisérteni kezd.

Nem fedjük el, de nem is élezzük szét, festmény anyagi-szellemi tartalmát, pontosan úgy, ahogy érzéki modell és érzékiségétől megfosztott, általános eszménnyé tett akt esetében szintén eljártunk.

Ontologiai vagy dekonstrukciós mélység az a szint, ahol differenciák megjelennek, és még redukálatlanul hoznak létre felszínitől eltérő, azt módosítani akaró perspektívákat, horizontokat. 

Természetesen, arra a kérdésre, hogy "mi a szürrealizmus", ma már -műfaji vonatkozásban,- őszinte szívvel, válaszolni nem tudok.

  Megnevezéssel is gond van, mivel soha nem  volt végső definíció.  Sokféle gyakorlat konvergált megnevezés irányába, és a megnevezés által lefedett hely szüntelenül változott.

Manapság olyan festők  meglepőek, abszurdak, kik nem  használják ezt a történeti mozgalomban kitalált megnevezést. Azt mondják magukról: Én "absztrakt realista" vagyok.

Paradoxon, hiszen  realitást totálisnak gondolnánk, az absztrakciót eleve redukciónak, (átfordításnak).

Azt sugallja, hogy valaki színfalak teljessége mögött képes megragadni  egybeesést,  lényeget vagy igazságot. A kifejezés egyik nézete metafizikus, a másik pedig (talán az,) amit fentebb kifejtettünk.

A valóság totális mivolta megragadhatatlan, megélése mélyen emberi, azonban a kettő közötti hídon vagy metafizikai erőszak burjánzik, a sokat hivatkozott racionalitás hiánya, vagy pedig ebbe a hiány-nyomba beáradó abszurd vízió.  

Abszurd utal  valóság uralhatatlanságára,  ebben a jegyben elkövetett lehetetlen gyakorlatokra, a lehetetlen gyakorlatok nyomán burjánzó téveszmékre, (katasztrófákra,) amit szintén valóságosnak neveznek. Néha  valóság rémálom, és  emberi abszurd erre megfelelő reakció.

 Reakció nem redukció. Ez  annyit jelent, hogy  megnevezések állapotjelek, és nem belakható definíciók.

 Szürreális abszurd nekem tarthatóbb, mint  realitás felszínéhez kötött elvonatkoztatási kísérlet.

Régebben azzal szerettem volna aktualizálni  megnevezést, hogy hozzátételekkel egészítettem ki.

Azt mondtam: jelenlét-szürrealizmus, azt mondtam dasein-szürrealizmus, poszt-szürrealizmus....

Valahogy mindig  éreztem, a toldalék eleve benne van az egyetlen gondolati tagban, tehát felesleges hangsúly ismétlés.  Toldalék pusztán megvilágító viszony, ezért csupán hozzáadott, belenyomott, ám valójában külsődleges.

A szürrealizmus ön-azonos és toldalék, nem viszonyba állítva mást, eltérőt jelent. 

Így kerülünk dekonstrukciós határterületekre. 

Határterületi élmény  szürrealista téma. Differenciák világképző ereje lehetővé teszi szöveg és képi szövetek mozgáskövetését, de nem engednek meg (?) végső egybemosásokat, hagyományos tematizációt.

Amennyiben visszatérünk ahhoz a dinamikai nyomhoz, ahonnan  oly sokszor elindultunk, és Tandori Dezső kijelentését idézzük,  miszerint  "szürrealizmus metafizika", (most) úgy reflektálhatjuk: Megnevezésében,  műfaj besorolási ismérveit tekintetbe véve, bizonyosan metafizika. (Pontosabban rávetett tekintet metafizikus.) Azonban, ha  (fentebb) kijelölt határokat, fogalmakat kísérő ellentétpárok közeit megnyitjuk,  -művek többes perspektíváját, új képi megoldásokkal való kísérleteket vesszük,-  ketrec ajtaja megnyílni látszik.