2015. 07. 11.
Metafizikai szédület
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

 

Guennadi Ulibin munkái

Ulibin hiperrealista festményeiről lesz szó.

  Azt látjuk, akt itt is elszigeteli magát.  Ember általános fogalmává változik, és nem egyszerűen maga alá rendeli  környezetét, hanem a legelső metafizikai forma, a "formák formája" , tehát  eszmény, az idea idealítása úgy mutatkozik meg mint  rendszer. 

Ez a rendszer metafizikai. Hagyományok, nevelés és egész történeti viszonyrendszerből következik. 

Nem kell művtöri ahhoz, rájöjjünk itt nem  érzékiség az első. Test efféle ábrázolása elfért  középkori freskókon,  klasszikus festészetben. Nem üldözték, nem lett tabu.

Ulibin arra játszik, hogy  természeti környezetet kiüresíti. A másik elem szintén tökéletes forma.  Kör technikai alakzatként jelenik meg.

Két tárgyról van szó.  Paradoxon azért látszólagos, mert az élő modellnek itt mindössze  szépsége, élettel teli mivolta, "formája" lett kölcsönvéve.

A modellből aktot csinált a művész.  Társította  olyan kreációval, ami elvette, magába szívta természet lenyűgöző, fenséges mivoltát.

 Műalkotás értelmezés nélkül is kiváltja azt, amire hivatott, sőt  hagyományos megoldást emel be posztmodern szintekre. 

Azért érzem így, mert gyanakszom.

Határzónában vagyunk. 

A lány túlságosan hiperrealista, dokumentarista jellege eljátszik érzéki felé. A víz amire figyel,  tárgyaknál  szellemibb, ám érzelmi elem. Nem érdekli, mi veszi körül, saját tükröződését, a tükröződéseket látja. Tükörjáték, tükör világ, és megragadhatatlan eredet...

Márpedig  felszínen, nem csupán eredetet, hanem annak jövőjét, végpontját is látjuk.

 Metafizikai a lineáris időszemlélet. 

Ulibin  úgy kérdez rá jelenlétre, hogy  előzményre rávetíti  következményt.

Azt mondhatnánk, ennek a művésznek festményei egyformák.

 Azt gondolom, hogy kisszámú elemmel  arról beszél, akörül a metafizika körül, -sőt célfogalom magát létesítő körpályáin belül mozog,- ami minket érdekel.

Sokan kétségbe vonják, hogy Heidegger egyáltalán képes volt e meghaladni  metafizikát.

 Sokan kétségbe vonják, hogy Derrida írásszemlélete, - ahogyan  szétszórja  metafizikai centrálásokat, vagy ezt kiterjeszti más szférákra,- bármit is meghaladott.

Bárhogyan legyen, legalább folyamataiban, nyelvileg és következményeiben tudjuk kérdezni, amivel nem azonosulunk maradéktalanul.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés