Fotó: Nadar: Álló női akt, c. 1860-61 

Augusztusig van még egy hónapom, a második festmény létrehozására. A felkérés úgy szólt, hogy erotikus kiállításról van szó.  Értelmezésemben határeset, hiszen  meztelenség nyilvános megjelenése,  szégyen és  erotikus vonzás szélsőségei között mozoghat, elmehet akár ábrázolt (művészetileg értékelt megjelenés) pornográfiáig, vagy megragadhatja  szégyen megalázottságát, esetleg paradox módon mind a kettőt.

 Meztelenségen túl, -arról  póz által leszakítva,  művész formaérzékenységével megtoldva,- esetenként  metafizika csúcshatásait láthatjuk. . 

Véleményem szerint, amennyiben Krisztián mindazt a művészt meg tudja hívni, akiket eltervezett, kiállításon  összes verzió jelen lesz.

Meztelenség és akt vonatkozásait végig gondolni, -festés közben,- bizonyára nem hiábavaló. Nem csupán azért nem hiábavaló, mert  posztmodern szürrealistának gondolva magamat, műfajon belül el kell különítenem  modern meg azt meghaladó elemeket  Dekonstruálni kellene az aktot. Olyasmit kellene, amit elvileg nem  lehet. 

Akt  emberi lényeg, amelynek kiterjedése lehetetlenné tesz minden különös irányába mutató kommunikációt, és amit megmutat,  szemlélő számára az is elérhetetlen.

 Absztrakt és egyedi végletes egysége, metafizikai paradoxon, ami pusztán eszményiséghez enged hozzáférést.

Aki aktot fest, az  metafizikát választja annak minden következményével. Az aktfestészet világnézeti beállítódás.

 Dekonstrukciónak talán nem is  pozicionált test tárgyias mivoltára, hanem  eszmény, lényeg struktúrájára kellene rákérdeznie.

Lehetséges e egyedi testábrázolásnak olyan intenzitása, ami nem rombolja le  környezetet, nem rendeli alá, hanem annak részese marad?!

Lehetséges e akt és korszak populáris érzéki végpontjainak olyan mixelése, amely ellentétbe állításokon, ellentétpárokon keresztül határhelyzethez jut, -ahol nem idea tökéletessége és anyag bukása mutatkozik,- hanem ugrási pont?! 

Ugrási pont lehetne e,  mitogrammatikus szemlélet megújítása?!

Fotó: Eugène Durieu és Eugène Delacroix: Akttanulmány, 1854

A történeti idő linearitása szintén metafizikus. Mitogramma nem egymásutániságot, hanem attól független térszerkezeti elrendezést tételez.
Különös de ezek a régi aktok, -bár kifejezik régi emberek történeti szépségét,  elkülömbözésüket úgyszintén,- nem keltik fel bennem  metafizikai dualizmus feszültségét, nem jelentkezik döbbenet (thambosz) és extázis.

Most nézzünk néhány mai aktot.

Fotó: Helmut Newton: Jenny Capitain, Pension Dorian, Berlin 1977
 

Fotó: Helmut Newton: They ’re Coming! (Naked) Paris, 1981

(kép forrás: http://maimanohaz.blog.hu/2012/10/31/foto-kalendarium_helmut_newton_1920)