Kedves Judit

Ahhoz, hogy előre lépjek, kettőt hátra kell. 

Kell, hogy hozzá lehessen férni  naftalinhoz. 

Ez kellene, erre van szükség festékes-szakállú fejének tartósításához.

 Levágott állatfejek metaforája annyira tetszett, hogy ezt a leveledet , - mint esszét,- messze művtöris publikációid fölé emelem.

Tekintve,  "kék-szakállas" fejet  te rokonaid applikálták le, ezzel szüntetve meg egyediségét, - hogy mentsenek téged, - mivel a vár valamennyi szobájába bejutva, -kékszakáll kontra Judit,- egységes, totális kiegyezésre kényszerül, - ami egyúttal, szép kerek hermeneutika,- csupán arra kérdeznék rá; miért nem lett volna elég,  közös történet,  közös történelem, hatókör?!

 Tudni lehet, hogy szakáll, egyfajta természetes álarc.

 Differencia legvégső sánca.

 Ennek fényében, -amikor mint "művtöris",- bejárást kérsz  "képző" műtermeibe, - előre figyelmeztetlek,- ott nem csak naftalin szag van. Van olajfesték, petróleum, terpentin keveredik  pia szagával.

 Meg kell magyarázni.

Azért jöhetsz be, mert nem létezik tiszta festészet (sem).  Festők közé keveredik  második generációs linkség, kik  máshogyan gondolkodás megalapozó másságának takarásában szeretnék leélni  életüket. Közhely.

Amennyiben egyáltalában van "képző", ahhoz ők kellenek, (a közhelyesek,) mivel megmutatják, nincsen olyan, nem engedik, hogy valaki teljes létével valóságot tárjon fel. Velük, harcos konkurensekkel szintén (harcolni?!) számolni kell. ( Limoncello - Novecento)

Festeni ők sem tudnak.

 Nem tudnak, de semmire remek ösztöndíjak vannak, címek és  katedrák. Övék, ők tartják kézben art-üzem  minden szegmensét.

Őket szintén festőnek (is) nevezi  hétköznapi gondolkodás.

Így van és kész. Nézőpont kérdése,  hova sorolsz...

Felvetésed; állati fejek nem tabuk, és  festészet meg igen...!?

 Ó dehogy.

Ahhoz, hogy ebbe a terembe (festészet) belépjél, meg kell mondanod, mi az; festészet. 

Meg kell mondanod, mi az ami szerinted tabu alatt van..?!

Talán az, hogy vannak link festők és semmis művek?! (Azok nem festők és nem művek...)

 Festészet  üres fogalom. 

Annyi mindent jelenthet, hogy semmit nem jelent.

 Gondolhatom régi és mai munkák közötti különbséget. Ki mondja, hogy régiek jók, a maiak meg nem?! (Melyik?!)

Mondhatjuk, - régieket iskolák, filozófiák vezérelték, ezért érthetőek és áttekinthetőek... Miféle filozófiák és igazságok?!

Azt mondanám,  legutolsó szobához végre, tényleg oda kell hívni  művtöriseket!!

Nincsen tabu festészet körül, mivel annak feladata  (szerintem) valóság feltárása. 

 Ennek a valóságnak sok olvasata kell legyen,nem pedig csak egyetlen, egyezményes. 

 Új  és nem avítt metaforák kellenek.

Olyan metaforát kell mondani, festeni, amivel, ha  "hétköznap" találkozik, felkapja  fejét... -Igen, ez van  levegőben, csak még senki nem mondta ki..!!  

 Művészet mint metafizika dekonstrukcióra szorul és nem tabu.

 Művészet mint valóságfeltárás,  bonyolult rendszer csomópontjainak,  heterogén jellegének  megélése, ami nem rögzíthető, nem esszencializálható, nem fut ki végső igazságra...

 Szüntelen párbeszéd, folyamatos festés, rátalálás és elvetélés.  

Változás értékvédelme...

 Nem látom a tabut.

 El tudok képzelni művészettörténészt, aki  festménnyel együtt fest, oly módon, hogy utóbb festményt semmivel nem írja felül. 

Úgy ír festményről, dekonstrukciót rögzít és nem utólagos előszót, hogy mit vegyünk és mit ne  vegyünk figyelembe.

 Esszét ír, irodalmat, nem pedig műfajt... 

 

Utolsó szoba. 

 Nem tabu, ha már élből, nem a történelmi  szemétledobó zárjával matatunk.