2015. 05. 27.
Szürrealizmus posztmodernen belül
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

 

Ló

Maurizio Cattelan szobra
Azok a megfogalmazások, amelyeket Friedrich Jameson könyvében olvasok posztmodernről, úgy hatnak rám, mint kriminológusra Lombrozó. 
Valahogy úgy fogalmazott, abban a régi jogi tankönyvben, hogy mit Lombrozó kriminális-típusokról összehord, az első rátekintésben is elfogadhatatlan, viszont kellemes izgalmat ébreszt, pontosan úgy mint feketekávéban  koffein.

A szellemi koffein izgalmán kívül más is adott Jameson lendületes eszmefuttatásaiban, olyasmit beszél körbe, ami paradox, sok tekintetben kidolgozatlan, és azon a reális társadalmi szinten nem is más, mint életérzés késő kapitalizmus logikái közepette.
 Témát magam is, három módon tudnám megközelíteni, -volt már efféle kísérletem,-részlegesen modernista felfogással, Jameson széles-pásztájú esszéista módján és ontologikusan, daseinanalogián keresztül.  
Heterogén  látkép.
  Átfedések vannak.  Néhol kiábrándítóan katasztrofális érzést, máshol pedig euforikus.
  Reprezentációk nem reprezentálnak egészet, elvileg nem is szabad összeállniuk mássá, mint önmaguk demonstrációjává. Többé nincsen modernista eszencializmus, végső kijelentések mindenkor ideologikus paradigmája.
 Mivel ez így van, posztmodern filozófia, nem is filozófia  szó modernista értelmében, hanem életérzés. 

"Ám ahogyan a belülről fakadó és aszketikusabb vallási értékek fokozatosan kitermelték az "új embereket", akik képesek voltak gyarapodni a kialakuló "modern" munkafolyamat késleltetett megdicsőülésében, úgy a "posztmodernre" is úgy kell tekinteni, mint ami kitermeli a posztmodern embert, aki képes ebben a valóban rendkívül különös társadalmi-gazdasági környezetben funkcionálni, és akinek struktúrája és objektív jellemvonásai és előfeltételei - ha lenne ezekről rendes leírásunk -alkotnák azt a helyzetet, amelyre a "posztmodernizmus" a válasz, és ami a posztmodernizmus puszta elméleténél kicsit megalapozottabb dolgot adna nekünk."



Az efféle, vagy ennél differenciáltabb szövegek mámora az a gyújtóláng, ami miatt érdemes végigkövetni gondolatmeneteket mikrórobbanásokig, és nem unalmas félszáz oldal tanulmányozása, miközben magunkra próbáljuk lehetséges poszt-identitások ruháit,  amelyek többsége elfogadott ám de nem viselhető számomra, mivel vagyok annyira utópista, hogy elutasítsam kulturális értelemben pl. "média kánonját". Média és giga-show,  benyomult korábbi modernista, átideologizált múzeumok helyére.  Média-dominancia  populáris, fogyasztási elveket érvényesítő. Nem  marad más, -még művészetek tekintetében sem,- mint  puszta anyag, - kibővített mondanivaló tekintetében pedig:  "még több kép."

Amikor Jameson fényképészetet, -fenti dominancia okán,- képzőművészetek elejére helyezi, festészet elé, - mi állítólag  elvesztette progresszív jellegét,- látnoksága alapján fészkelődni kezdek  tyúkólban.  
Ebben az esetben sem teszek mást, mint Heidegger: Lét és idő- fő műve kapcsán.  Tényleges és művészi gyakorlatommal vetem egybe, annyit integrálok, amennyi lehetséges.
Daseinanalizis szintén posztmodern, sőt annak "delelője", nem következtetéseket illeszt későkapitalizmus logikája kapcsán valóságra, hanem az egyéni ki és beteljesülésre figyel, miközben  egyéni lét -mindenkor másokkal való lét is. 
Daseinanalizis kulturális logikája Jameson horizontjától eltér, és itt érdektelen, azzal megfér e, vagy sem.

s
Ha ezek fényében definiálom magamat, nem posztmodern festő vagyok, hanem festő  posztmodernben. 
Adódik minta, -kitekintés nemzetközi vonatkozásban, kortárs művészetre,- mit takar fejlett szürrealizmus, későkapitalizmus "gazdaságot és kultúrát" egybedöntő korszakában?!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés